Vedres István Faluház

A „Vedres István” Faluház - Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) tevékenységét 2013-ban kezdte meg. A „megújuló közösség – közösségtörődés – közösségfejlesztés” alapkoncepciójából, valamint az IKSZT cím birtokosi okiratból adódóan szerepet vállal Tiszasziget település közösségfejlesztő, közösségtörődő munkájának irányításában, szervezésében, megvalósításában. Tevékenységével ösztönzi a helyi társadalomformáló – közösségfejlesztő szerepvállalás elősegítését a település és környezete társadalmi, gazdasági, kulturális, művelődési, sport és rekreációs, karitatív, tájékoztatási, egyházi és önkéntes szolgálat fejlesztési folyamatainak és innovatív kezdeményezéseinek kibontakozását, megerősítését, helyenként létrehívását, megteremtését.

  

 

A Faluház - IKSZT együttműködik a helyi kötődésű civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, csoportok, közösségek, helyi társadalomformáló, közösségfejlesztő, közösségtörődő gazdasági, társadalmi, szereplők és szolgálatok képviselőivel. Mindazokkal, akik akarnak, tudnak vagy szeretnének hozzájárulni közösségünk élőkörnyezetének jobbításáért, beleértve azokat a magán személyeket is, akik áldozatos munkájukkal, tehetségükkel, együttműködési jártasságukkal, javaslataikkal hozzá kívánnak járulni a helyi társadalom, a helyi közösség szerteágazó felemelkedésének, fejlődésének szolgálatához.

  Könyvtár

A könyvtár

A Faluház – IKSZT ad helyet a községi könyvtárnak, hírlapolvasónak, melynek keretében internet hozzáférés is biztosított. Ezen szolgáltatásokról a Könyvtár menüpont alatt tájékozódhat bővebben.

 

A Faluház sokfajta alkalmi és állandó rendezvénynek, programnak, foglalkozásnak, ünnepségnek és ünneplésnek ad helyet. Erről részletesebben tájékozódhat úgy hírek – programok menüben, mint az alkalmi és állandó-rendszeres programokat, rendezvényeket összefogó programnaptárban. Keresgéljen kedvére és tiszteljen meg bennünket részvételével. Saját szervezésű programok mellett a Faluház partner bármilyen más közösségi program rendezvény megvalósításában. Keressen bennünket.

 

Vedres István Faluház-IKSZT

6756. Tiszasziget, Szabadság u. 8.

Tel.: 62/594-080

e-mail: szigetikszt2013@gmail.com

Kapcsolattartó

Nagy Gábor

 

Nyitva tartás

Hétfő

08:00-18:00

Kedd

08:00-16:00

Szerda

08:00-18:00

Csütörtök

08:00-16:00

Péntek

08:00-18:00

Szombat

08:00-12:00

Vasárnap

zárva