TISZASZIGET

2. Az ezüstlakodalomtól az aranylakodalomig -2018


 

 „AZ EZÜSTLAKODALOMTÓL AZ ARANYLAKODALOMIG”- Hagyományőrző rendezvény a jubiláló házaspároknak – 2018. július 14. - Tiszasziget, Vedres István Faluház, Szent Antal Általános Iskola sportudvar

 

Az új, a közösségi igényeknek eleget tévő és a közösség aktív közreműködésével megvalósuló hagyományőrző lakodalmas alkalmával több, évfordulót ünneplő pár tartja meg élőben és kizárólag hagyományos keretek között a 26, 30, 40, 45 és 64 éves házassági évfordulóját a nagy nyilvánosság előtt, felidézve a korabeli ceremónia hangulatát és kellékeit. A látványos rendezvény célja a hagyományok felelevenítése, a közösségépítés, a generációk összehozása, valamint a helyi identitás és kohézió erősítése. Szeretet - Tisztelet - Megbecsülés: ezek a szavak "kéz a kézben járnak", csakúgy, mint azon házaspárok tagjai, akik szombaton délután ismét biztosították egymást arról, hogy legyen öröm, bánat, gond, baj, együtt minden megoldható. Templomunk teljesen megtelt gyermekekkel, unokákkal, ismerősökkel, barátokkal. Itt-ott talán egy-egy kis könnycsepp is legördült az emlékezés „oltárán”. A templomunk adta meghitt környezet mások számára is lehetőséget nyújtott az írás kezdő szavaiban rejlő tartalom átgondolására, hiszen az emlékeket feledni nem lehet. Valóban a gyermekkor, az ifjúság, a családalapítás szép emlékeit és a valamikori „sátras” lakodalmak hangulatát idézte ez a hagyományőrző rendezvény. Akkor és most is szorgos kezek összehangolt munkája kellett ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön. Kis településünkön az idei esztendőben is számos rendezvény került lebonyolításra civil szervezeteink és a közösség segítségével. A hétvégi hagyományőrző rendezvény - melyet a Tiszaszigetért Baráti Társaság szervezett - ismételten bizonyította, hogy a közösségépítésben rejlik Tiszasziget igazi ereje.



Vissza